"A koktél szótól varázslatos világ képződik elénk, bárpultok, fehér öltönyök, széles karimájú, vadító színű női kalapok, gazdagság, elegancia, nyitott sportautók, tengerpart, szívószál, az élet mint színes, szélesvásznú film. Azután felébredünk - és shakerbe lóg a kezünk. Ébren már kevesebb a tengerpart és a pálmafa, ám az italok és készítésük és fogyasztásuk a kultúra része, és kultúrembernek munkaköri kötelessége a kultúra ismerete. Az első lépést motiválhatja a divat, a sznobság, nem kell azt lenézni, valódi energia és felhajtóerő. Az érdemi, a valódi megismerést az ilyen könyvek szolgálják, mint ez. Mint oly sok mindent, a koktélt is - ezt mutatja a könyv - a hagyomány és az erre alapozódó személyes lelemény élteti. A nyelvünknek, de egész viselkedésünknek kell tanulnia. Mit igyunk evés előtt, mit utána, helyette, mit reggel, délben, este, mit esőben és mit tavasszal, mit jókedvünkben és mit Maugham olvasása közben. Vagyis hogyan éljünk - a kultúra végül is nem tud kevesebbről beszélni. Tanuljunk a koktélokról, van mit. És van mit tanulnunk a koktélokról is. Koktélban elmaradott vidék vagyunk. Pedig amint fölfedezzük magunknak a világ e szeletét, az is kiderül, hogy ehhez nem kell milliomosnak lennünk, akkor is lehetünk a koktélok őszinte tisztelői, ha a saját életünk filmjében szereplünk, s nem ama színes szélesvásznúban. De ahogy a jó bor, a szenvedéllyel és hozzáértéssel készített étel, a koktél is: javít az életünkön: emeli a színvonalunkat, és kicsit nagyvonalúbbá tesz. Lám, Kedves Olvasó, ilyen szép jövő vár Rád, ha Holocsi János könyvébe besétálsz. Holocsi nem sokat beszél, vesz 2 cl-t ebből, 3 cl-t abból és így tovább, aztán még 3-4 jégkockát, összerázza, elénk teszi. Nem kell, hogy mindegyik tessék, tessék végigpróbálni, legyenek kedvencek és legyenek fekete bárányok, legyenek elfogultságaink, és lassacskán lesznek emlékeink is. Ezt akkor ittam, amikor... nem, soha többé! Így azután életet lehelünk az italokba. És azok is belénk." (Esterházy Péter)
